2016. május 19., csütörtök

Thinking about art and thinking about MY art

Many years resulted that I realized why I create things. This unconsciousness has more reasons: one is that I was being unformed. The other is socity's false idea about the concept of art. Not many people questions thit concept so usually they can't interpret the artpiece. But art is always relevant.

It's not right when the beholder wants to grade the value of art. No matter if it's about money or moral value. That is similar to the system of schools where they try to grade the knowledge of kids. Art is simply not for grading because the concept of art is not about efficiency but about the thought behind it. The artist wants to express something so the beholder has to look at the context of the artpiece and the motivations of the artist if he/she wants to understand it. Hopefully the artist is aware of the motivation. But even if not, the art already exists; unconscious thoughts also can be expressed through creation.

Understanding my motivation in creating is strongly related to exploring myself. My years after final exams in highschool started the time that means study for me. I finally started to go after things that I was interested in and I started to pay attention to what I can do with my life. Getting out from the strict system of the school and controlled knowledge meant the possibility of real and personal ipmroval- this also lead me to wonder why I have the will to make things with my hands.

I wondered why my art doesnt have moral about sociaty. I always loved those kinds of movies, poems, graphics that sends message about inequality on Earth, social problems, sensitive shades of a relationships etc.
But after having the possibility what I want to do with my time I started to learn Persian language and Iran's culture and it widened my view of the world and embraced me to be more and more curious about everything. I started to review the definitions that teachers tought me in school and realized that I had wrong ideas about many of them. Or that the truth is more complex than I thought. Unfortunately they deleted the phylosophy classes for my class although now I feel that it would be so determinative part of my studies from that time. I really miss that knowledge and now I have to collect my education in this field. But at least nobody tells me how to construe that and this learning has no end with any exam.

Back to the topic: my art is rather about emotions and impressions than concrete moral. I could tell that it is about my feminin features and emotions. It's connected to the istinct part of my personality so its not about phylosophical conclusions although I got to this recognition through phylosophy. 
My art is about my emotions and my relation to my environment because it's very hard for me to express these with words. And I have a lot to express!

So my personal iproval -after leaving the controlled learning- caused that I faced with why I create, what it is about.

I had a nice conversation recently about what is good art and bad art. Who is the great artist. Honestly I got a bit confused and it made me thinking so much.
What makes the artist good? Its master? The technics? How fine is the final piece? 
I found that the question is not really showing the concept itself because it looks at the artpiece as an object to use while it is basically an outcome of a thought, an idea. It can be used after all, it can make people thinking, but the pure art just wants to expess something. The art's feature is about the artist's feature. It's not good or bad, it shows what whas the artist interested in during the process. 
The tools and the technics are additional parts, it gives the artpiece a style. 

The essence is the thought behind the creation, the concept and not how much it costs at the market. It's not needed to grade because it's unclassifiable. It can be pretty and it can be ugly. The cause of an artpiece is the reason: why it exists. Most of the people look at them with the judgement; how much it is useful or how much it costs in money. Kurt Vonnegut's Bluebeard is about this question. 
There is an other question coming up that how an artist can earn enough with his/her art to live. Who pays for the artist for making thinking?
I think the phenomena of grading art comes from the sociaty's will of making profit out of everything. By this people started to idealize or demonize art, that made different fashions. 
By my oppinion no need to idealize or demonize. Just to recognize and analize. And its also optinal!

Finally I write about my own art.
For me art is related to my studies, learning. I let the world effecting on me. This arouses usually very stong emotions in me that I start to analize and interpret and then sometimes it has an outcome.
The other aspect of creating is based on my feminity. I have an instict to shape my invironment, to make it harmonic and interactive with people. I don't like heavy conflicts so it might connects to this that I try to prevent anger with a peaceful atmosphere. So my art rather effects on unconscious and instinct, not necessarily on phylosophical thoughts. 
I am very attracted to nature, I am amazed by living creatures. For me these don't exist as dividual entity but in their contexts. For me things are connected to, and many times partly defined by their environment. Care, affection, supporting, upbringing are important features of my art. There is a repeting motive among my patterns that appears again and again: the nymph. First I didntt realize why it is so often comeing to my mind. Now I see that it is the manifestation of what my art is about. It is caring and protecting, healing her environment, the nature while being part of it. 

Girls with tree-body, being shelter to birds.

This is my illustration to the myth of Apollo and Daphne. I was touched by this story and it had a very strong meaning for me about the feminin wish of being independent from that idea that women are not more than objects of men's desire. It hit my heart how simply the story tells that Apollo supresses Daphne anyway and keeps idealizing her and uses her as his tool for his poetry. 

I drew it again.


These were my first heads I made with flower-hair. The plant that I used as hair is living and it has layered relation to the sculpture itself. First the head is carrying it. It has roots inside the head and by this the plant becomes as living thoughs growing out, and also as hair, that is completely part of the sculpture. 

I tried many kinds of flowers, I love the diversity of them. 

These are very fresh ideas of them, look! They are revolutionists! They have pretty naughty thoughts! Hurry up, cut the hair!

A művészetről és a művészetemről

Hosszú évek eredménye az, hogy mostanra elkezdett kirajzolódni számomra; miért is alkotok. Ez az öntudatlanság több okra vezethető vissza. Egyrészt a saját kialakulatlanságom, másrészt a társadalom elképzelése arról, hogy mit jelent a művészet. Kevesen teszik fel ezt a kérdést, így az egyes műveket nem is tudják a maguk kontextusában értelmezni. Márpedig ha valakit érdekel egy műalkotás, azt a kontextusában tudja csak megérteni. A művészetnek mindig van létjogosultsága.

Tévút a művészettel kapcsolatban, mikor a fogyasztó, szemlélő ember fel akarja becsülni az értékét. Ezt sokszor pénzben teszi, néha csak eszmei értéket igyekszik meghatározni, de ez olyan mint mikor a gyereket osztályozzák az iskolában. A művészet nem arra való hogy osztályozzák. A művészet kifejezni akar, és ezért ha valakit foglalkoztat hogy egy alkotó ember gondolatait megértse, érdemes utánajárnia az alkotó körülményeinek és motivációinak. Jó esetben az alkotó tisztában van a motivációival, de az is releváns ha nincs. Akkor is kifejez, reagál az életre, csak öntudatlanul. Még az is lehet, hogy idővel kitisztul előtte a motiváció.

Az alkotókedvem okának megértéséhez szervesen hozzátartozik saját magam mozgatórugóinak megértése. Az elmúlt évek- miután leérettségiztem -jelentették (és továbbra is jelentik) a tanulásom kezdetét. Az, hogy végre magamnak kell utánajárnom a dolgoknak, saját elképzeléseim kell hogy legyenek a jövőmről olyan ajtókat nyitottak ki bennem amik korábban félelmetesek voltak.
Kikerülni a meghatározott tanulási rendszerből felszabadító volt és olyan folyamatot indított el, aminek egyik eredménye, hogy tudatosodott bennem hogy miről is szól az a korábban titokzatos késztetés hogy dolgokat készítsek.

Kerestem az okát, hogy miért nem társadalmi jelenségekről szól az, amit csinálok, holott nagyon foglalkoztat a téma, mert sokak művészete, ami igazán megérint arról szól. Komoly dilemmát okozott. De az, hogy kikerültem egy zártnak nevezhető rendszerből, elkezdtem perzsa nyelvet és kultúrát tanulni nagyban hozzájárult, hogy a korábban "betanult" fogalmakat újragondoljam, értelmezzem. Sajnálatos módon nekünk kihagyták a gimiben a filozófiaórákat. Így magamnak kell összeszednem a műveltségemet, de végső soron nem bánom, mert így magam gondolom végig a világhoz való hozzáállásomat, és nem kapok egy osztályzatot a következtetéseimre, emellett ez a tanulás nem ér véget semmilyen vizsgával.

Visszatérve a fő kérdésre: az én művészetem sokkal inkább érzésekről és érzetekről szól mint konkrétan megfogalmazható tanulságokról. Talán mondani lehet hogy egyfajta női érzésvilágot és gondolkozásmódot tükröz. Erősen kapcsolódik a személyiségem ösztöni részéhez, tehát nem filozófiai gondolatot vagy morált akar kifejezni. Másfelől érdekes, hogy ehhez a felismeréshez pont a filozófián és az eszmecseréken keresztül jutottam el. A művészetem érzelmekről és a környezetemhez való kapcsolatomról szól, mivel ezeket szóban igen nehezemre esik kifejezni, de nagyon erősen foglalkoztat.

Tehát a személyes fejlődésem -ami a világba való kiszabadulásomnak köszönhető- segített ráébrednem hogy mit akarok és miért, mi miatt alkotok, és mért azt, amit.

Nemrég egy beszélgetés folyamán feljött a kérdés, hogy ki a jó művész és ki nem, mi a jó művészet és mi nem. Kicsit zavarba jöttem, mélyen elgondolkoztatott. Megint úgy éreztem magam, hogy osztályozni akarnak, holott ez nem teljesítményről szól hanem a személyes fejlődésről.
Szóba került, hogy vajon az teszi-e a "jó" művészt hogy milyen mestere volt, hogy mennyire tökéletes, vagy mennyire kifinomult az alkotása. Én azonban úgy látom, hogy ez egy felesleges kérdés. Azt hogy valaki "milyen" művész az határozza meg, hogy milyen ember. És valljuk be, egy embert nem olyan egyszerű meghatározni, főleg azért, mert folyamatosan változik. Remélhetőleg fejlődik, és hagyják fejlődni.

A műalkotás mögötti gondolat, elgondolás, koncepció a lényeg, nem pedig hogy mennyi pénzt ér a piacon. Felesleges osztályozni, hiszen osztályozhatatlan. Lehet valami szép valakinek vagy csúnya. De nem ez határoz meg egy alkotást, hanem a létrejöttének az oka, amit a legtöbb szemlélő nem tudatosít magában. A műalkotást mint terméket, haszonhozó, vagy díszítőelemet szemlélik, miközben egy érzelmi folyamat vagy eszmefuttatás eredménye.
Az az alkotás amit a közönség kielégítésére hoznak létre már nem a személyes fejlődésről és az őszinte kifejezésről szól.
És ez felvet több kérdést, például hogy a művész hogyan tud megélni a munkájából, hazudik-e ha eladható dolgot készít, ki fizet azért hogy elgondolkoztatja őt egy művész.
A művészet egy gondolat terméke, tehát zene, költészet, iparművészet stb.
A társadalom mindig igyekezett minél profitálóbb felhasználhatóság szerint ÉRTÉKELNI a művészetet, ez alakította ki azt a gondolkodást, miszerint egy művet idealizálni vagy démonizálni kell. Egyiket sem. Elgondolkodni, érzékelni érdemes, és még csak nem is kell.

Legvégül a saját alkotóvágyamról írnok:
Nekem az alkotás a tanuláshoz kötődik. Hagyom hogy a világ hasson rám. Ez erős érzelmeket vált ki belőlem, amiket értelmezek és ennek az eredménye sokszor valamilyen kézzelfogható dologban manifesztálódik.
A másik része valószínűleg a nőiségemhez kötődik. Erős hajlamom van a környezetem alakítására, a harmóniateremtésre, mivel nagyon nehezen viselem a konfliktusokat és a békétlenséget. Ezért -gondolom- megelőzésképp olyan környezetet szeretek teremteni, ami nyugtató hatással van rám és a körülöttem lévőkre. Szóval az én alkotóvágyam inkább érzelmekre és tudatalattira hat, nem valami frappáns következtetést von le.
Erős a kötődésem a természethez, az élő dolgok lenyűgöznek. Számomra a dolgok, jelenségek nem önmagukban léteznek, hanem a kontextusukban, így szeretem a dolgokat összekötni, környezetükkel együtt értelmezni.
A gondoskodás, női ösztönök, táplálás, támogatás nagyon erősen kifejeződik abban amit alkotok. Érdekes, de a fentiek tükrében nem meglepő, hogy a rajzaimban sok sok éve ismétlődő motívum a nimfa, a természetet magában hordozva tápláló, gondozó alak. Úgy gondoskodik, hogy megfelelő környezetet biztosít a körülötte lévő élőlényeknek. Fatestű nők, virághajú lányok jöttek elő rendszeresen a kezem alól, és erős kötődést éreztem irántuk, de hosszú ideig nem tudatosítottam hogy vajon miért használom ennyiszer ezt a motívumot.


A legelső agyagfej amit készítettem, még gimnázium alatt. A hajként használt élő növény és a szobor kapcsolata több rétegű: Egyrészt a szobor hordozza a növényt, másrészt a növény része a szobornak, mint élő gondolat, ami a fejben gyökerezik és előjön, kinő. Eközben tagja, testrésze a a szobornak.


hangahaj




Ébredő gondolatok :)


Ez pedig egy önarckép.


Illusztrációm Daphnéról, aki nem akart Apollón szeretője lenni. Ez a történet megérintett. A nő függetlenségi vágyáról szól nekem, aki tiltakozik ellene hogy csak a férfi vágyának tárgya legyen, ezért a férfi próbálja megrendszabályozni és csak azért is leigázza, művészetének eszközévé teszi, énekel róla. Őszintén szólva az idealizáló szerelmes versektől idegenkedem.

Ugyanaz, Apollónnal.


Hajban fészkelő madárka




2016. április 17., vasárnap

Blúz




Tegnap este varrtam ezt a blúzt. Körvonalazódott a terv a fejemben, aztán egy nagyjából azonos hosszúságú blúzomból kiindulva megrajzoltam a szabásmintát.

A nadrágot nem én varrtam, csak levágtam a szárát mert elszakadt, aztán kidíszítettem.